Aki "megírta" saját sikertörténetét: beszélgetés Galgóczi Dóra íróval

2013. március 29. Páli Patrícia és Gelányi Anikó
Hiszem, hogy a jó példák erőt adnak és irányt mutathatnak mások számára is. Az immár sikeres írói karriert befutott Galgóczi Dóra története jó példa arra, hogy a kitartás, a tehetség és nem kevésbé a bátorság meghozza gyümölcsét, aminek eredményeként életre kel egy régóta dédelgetett álom.


Vajon létezik-e egyetlen pillanat, amikor a racionalitást felülírják érzelmeink, és a váltás iránti vágyunk mindennél erősebb lesz? Milyen az, amikor egy régen dédelgetett álom valósággá válik? Hogyan jut el az ember odáig, hogy egy biztos állást feladjon - vállalva a kockázatot - egy új és teljesebb élet reményében?

Ismerkedjünk meg Galgóczy Dórával, aki bepillantást enged szakmai váltásának történetébe, elmeséli nekünk, hogyan váltotta valóra álmait és vált közszférában dolgozó szakemberből íróvá. Az interjút Páli Patrícia és Gelányi Anikó készítette az írónővel.


Gelányi Anikó: Mesélj kicsit a családodról, hogy lássuk, mennyire volt egyértelmű, eleve elrendelt írói pályafutásod!
Galgóczi Dóra: A miénk inkább szűk, zárt család, tehát nincsen testvérem. Anyukám nem él már sajnos. Nagyon jó, szoros volt a kapcsolatom mind a két szülőmmel, rengeteget beszélgettünk egymással. Mindent meg lehetett velük beszélni, de egyébként sem voltak azok a klasszikus nevelő, "megmondó" szülők. Úgyhogy biztos ebből is fakad, hogy én szeretem a gondolataimat átadni másoknak.

Anikó: A pályaválasztás időszakában is támogattak bizonyára. Együtt jutottatok arra az elhatározásra, hogy az Államigazgatási Főiskolán tanulj tovább?
Dóra: Igen, bár azért az elsősorban az ő hatásuk volt, hogy először egy reálisabb pályán indultam el a művészet helyett.

Anikó: Ezek szerint te már akkor is valami mást szerettél volna?
Dóra: Már akkor is motoszkált az újságírás-vonal a fejemben, annyira, hogy el is végeztem egy ilyen jellegű előkészítő tanfolyamot még az államigazgatási előtt. Később azonban arra jutottunk szüleimmel, hogy először szerzek egy olyan diplomát, amivel bármikor el tudok helyezkedni. Bár a szüleim tényleg finoman tereltek csak errefele, de azért én mégis kicsit ellenkeztem, mert éreztem, ez nem igazán én vagyok, de utólag beláttam, hogy mindennek megvan az értelme. Később, amikor az írásra átváltottam, akkor már csak apukám élt, de ő abszolút támogatott benne. Ugyanakkor azt mondta, hogy ha úgy látná, nincs benne tehetségem és ez lenne mások visszajelzése is, akkor azért nem bíztatna tovább, mert nem egy boldogtalan embert szeretne látni bennem. Azonban, miután pozitív visszajelzéseket kaptam az ismerősöktől, a különböző lapoktól, így teljes mértékben azt gondolta ő is, hogy érdemes komolyabban kipróbálnom magam az írói pályán.

Páli Patrícia: Volt egy pillanat, amikor érezted, hogy mindenféleképpen váltani kell? Köthető ez egy konkrét pillanathoz vagy inkább egy folyamat volt ez az egész?
Dóra: Régóta érlelődött bennem, hogy igazán az írás az, ahol kibontakozhatok, ahol valóban önmagam lehetek. Kezdetben mások is és saját magam is lebeszéltem magam róla, mondván, hogy jobb egy kiszámíthatóbbnak gondolt pálya. Viszont folyamatosan ott bujkált bennem az elégedetlenség, a hiányérzet. A döntő elhatározásig vezető út inkább egy folyamat eredménye volt, kezdve az újságíró iskolától az egyre több cikk írásán át odáig, hogy végleg felhagytam az előző munkámmal, majd a cikkek mellett egyre inkább főszerepet kapott a könyvírás. A kezdeti pozitív visszajelzések pedig egyre jobban megerősítették bennem, hogy érdemes váltanom.

Patrícia: Amikor elindult a váltás iránti vágy, akkor mennyire elvágólag hagytál fel az "előző" életeddel?
Dóra: Meggondolatlanság lett volna azonnal, az első ötlettől vezérelve fejest ugranom az ismeretlen új életformába, hivatásba. Egy ideig kitartottam az előző munkahelyemnél, az Egészségfejlesztési Intézetben. Ezzel párhuzamosan végeztem az újságíró stúdiót, és írtam sorra a cikkeket a magazinoknak, elsősorban életmód-egészség-lelki élet témában. Ám ez igencsak megterhelő lett idővel, hiszen az írás csak hétvégén és késő este jöhetett szóba. S mikor már egyre több magazintól érkezett igény a folyamatos munkám iránt, akkor határoztam el, hogy vállalkozóként folytatom és elbúcsúzom a korábbi munkahelyemtől. Természetesen volt bennem szorongás, vajon úgy sikerül-e az új életpálya, ahogyan vágytam rá. De ha meg sem próbálom, soha nem derül ki, és erről nem szerettem volna lemondani!

Anikó:
Ahogy rád nézek, egy nagyon visszafogott, szolid hölgyet látok. Ehhez képest azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki a szakmabeliek számára teljesen ismeretlenül, fontos kapcsolatok nélkül érvényesülni tudjon, nagyon jó önérdekérvényesítő képesség, kitartás és valamennyire rámenősség is kell. Ezek a tulajdonságok mennyire jellemzőek rád? Mennyire voltál rámenős?
Dóra: Nagyon, mert muszáj. A kiadók nagyon sok e-mail-t kapnak, rengeteg kézirat érkezik hozzájuk, és egyszerűen idejük sincs vele foglalkozni. Például a nagyobbaknál, mint az Alexandra, általában 4-5 hónap a várakozási idő. Úgyhogy türelemmel kell lenni, de ezért is nagyon örültem, hogy a könyvbemutatóm kapcsán sikerült a Corvinához a mai viszonylatokhoz képest gyorsan bejutni. Pont ezért talán nem is baj, hogy elsőre egy kisebb társaságnál, a Szaktudás kiadónál sikerült kapcsolatot találni, mert nem feltétlenül jó ha az ember egyből a legnagyobbra törekszik, mert lehet hogy jobban be lehet jutni egy kisebbhez első lépésben.

Patrícia: Mennyi időt adtál magadnak arra, hogy elinduljanak az új munkádhoz kapcsolódó dolgok?
Dóra: Több hónapig kitartóan kerestem az utakat, hogy minél több lapnál és online magazinnál megismerjék a cikkeimet. A könyvíráshoz, az első kötetem megjelentetéshez szintén közel egy év kellett. A kezdeti türelmetlenségemet felváltotta a reális megfontolás, hogy minden új vállalkozás indításához időre van szükség, nem is kevésre. Egyrészt, hogy saját magam átlássam a lehetőségeket, másrészt, hogy ismertséget szerezzek. Most sem mondhatom, hogy végleg elértem egy célt és elégedetten dőlnék hátra. Úton vagyok, ahol mindig megérkezem egy-egy állomáshoz, de ez arra is ösztönöz, hogy tovább kell haladnom a következő felé.

Anikó:
Az első és legfontosabb lépés természetesen az, hogy megjelenjen a műved. Azonban ez mit sem ér, ha nem jut el a potenciális olvasókhoz. Ebben, vagyis a reklámozás és az önmarketing területén mennyire mozogsz otthonosan? Te magad is keresed ezeket a lehetőségeket vagy inkább a kiadóra és a suttogó propagandára bízod magad?
Dóra: Egyre inkább beletanulok. Tőlem kicsit idegen, mert elég visszafogott az alaptermészetem, de ahhoz, hogy az ember érvényesüljön, hogy el tudja juttatni az üzenetét az embereknek, ahhoz szüksége van egyéb tulajdonságokra.

Anikó:
Akkor ez a Galgóczi Dóra, aki itt ül most velem szemben, nagyon más mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt volt. Ez a váltás minden területen nagyon sokat hozott neked, mert olyan képességeket kellett kifejlesztened, amikre a korábbi munkahelyeden, az államigazgatásban nem volt szükséged. Hiszen ott kiszignálták a munkát, valamennyi felelősséged és önállóságod volt természetesen, de azért az teljesen más jellegű felelősségvállalás volt, mint a mostani.
Dóra: Igen, ott inkább a tárgya vagy a dolgoknak, itt meg a menedzsere is. Nyilván teljesen nem fog megváltozni a személyiségem, de megtanultam egy kicsit más, tőlem egyébként idegen, de szükséges képességeket kifejleszteni.

Anikó:
Ha a korábbi éned, aki még vívódott azon, hogy merjen-e váltani, beszélgetne a mostani Galgóczi Dórával, elégedett lenne?
Dóra: Igen. Ha valaki azt mondta volna nekem néhány éve, hogy könyvbemutatóra fogok készülni, de nem mint hallgatóság, hanem mint író, akkor lehet, hogy el sem hiszem. Viszonylag rövid idő alatt sok mindent sikerült felépíteni. Ezzel együtt azt mondom, hogy nem tudok hátradőlni és fellélegezni, mert nagyon sok minden van még, amit szeretnék és ami forog még a fejemben.  A mostani helyzetemmel teljesen elégedett vagyok, de ez még csak egy vessző az úton, nem a pont.

Patrícia: Mit kaptál ennek a váltásnak köszönhetően - mik azok a személyiségedben, életedben történt változások, amiket nem élhettél volna meg, ha nem mertél volna váltani?
Dóra: Sokkal nyitottabb lettem minden újdonság iránt. Korábban inkább fehéren-feketén láttam a dolgokat, ma már tudom, számtalan út létezik, és nem szabad senkit belekényszeríteni a megszokott sémákba. Rengeteg érdekes-értékes embert ismertem meg a cikkek, interjúk és a könyvkiadás során is. Olyan világot, amelyet korábban csak kívülről szemléltem. Rugalmasabb lettem, hiszen alkalmazkodnom kellett az új körülményekhez. Igaz, hogy jóval nagyobb felelősséggel is jár ez a pálya, mintha alkalmazottként végezném a munkámat, de egyben folyamatos ösztönzést is ad. Így kibontakozhatott a kreativitásom, és a korábbi, erősen kockázatkerülő hozzáállásomat felváltotta egy továbbra is óvatos, de céltudatosabb életszemlélet.

Anikó:
Végül van-e valamilyen tanácsod a fiatal, pályakezdő tehetséges íróknak vagy azoknak, akik más területen dolgoznak még, de kacsintgatnak az irodalom felé, csak félnek váltani?
Dóra: Először is kapcsolatot kell teremteni olyan emberekkel, akik hiteles véleményt tudnak mondani. Ha pedig pozitív visszajelzés kap tőlük, akkor kitartóan és nagyon sok helyen kell próbálkozni. Érdemes a kiadókat először a regény egy-két oldalas összefoglalójával megkeresni. Ebben legyen benne a tartalom, a célközönség, hogy kinek szánja, mi az indíttatása... Lehet, hogy első körben elég csak ezt elküldeni akár kézirat nélkül is, hisz ennek átolvasása nem igényel sok időt, a kéziratba meg talán hónapokig bele sem kezdenek. Nem szabad feladni az első kudarc után, ha tényleg úgy érezzük, hogy ez a valódi utunk.

Az interjú tanulságait is felhasználva álljon itt néhány, a váltást inspiráló kérdés, melyek megválaszolásával közelebb kerülhetünk álmaink megvalósításához!

  • Van olyan álmod, amit már régóta meg szeretnél valósítani?
  • Ez az álom lehetne akár az új hivatásod?
  • Birtoklod azon képességeket, melyekkel elindulhatsz ezen az úton?
  • Ha nem, mit kell tenned, hogy készen állj új hivatásod elindításához?
  • Mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy teljesen készen állj a váltásra?
  • Szűkebb/tágabb környezeted támogat a váltásban? Kikre számíthatsz?
  • Mi lenne az első lépés az új élet felé? 
Galgóczi Dóra eddig megjelent könyvei.



A rovat további cikkei
Nem baj, ha a szülő tökéletes akar lenni!
Miért jó LifeGarden gyermeknek lenni???
Közeleg a tavasz
Frozen, vagy Jégvarázs?
Félelem és szorongás






VÁLLALATOKNAK



CSALÁDOKNAK
Családi tervező rendelése
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt.





LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Egy amerikai férfi, John Wood, akiről talán sose hallottunk nagyjából ötször tö...
Aludj jól!
Észrevettem, hogy az utóbbi években egyre több olyan emberrel ta...
A kommunikáció 10 aranyszabálya
Nem csupán pszichológusként, de üzletemberként, figyelmes társké...
Teljesítményt gátló kiáltás
Bizonyára mindannyiunk számára ismerős már az a tenisz meccseken...
Négy komoly tévhit a testbeszédről – Valóban érted a nonverbális jeleket?
Gyakori félreértés, hogy a testbeszéd vagy a nonverbális kommuni...
PARTNEREINK



GYORS SZAKEMBER KERESŐ



AJÁNLÓ
"Mit kezdjek a gyerekkel, aki tíz év versenysport után egyszerűen abba akarja h...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, hogy minél több olvasónkn...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, ho...


ESEMÉNYNAPTÁR
2017. december 13. 15:39


CÍMKEFELHŐ